Az Építési Tudomány olyan interdiszciplináris tudásterület, amely a fizika, a kémia, a mérnöki tudományok, az építészet és az élettudományok eredményeire támaszkodik. A meghatározás a Whole Building Design Guide (WBDG – Teljes Épület Tervezési Útmutató), az Egyesült Államok Nemzeti Építéstudományi Intézetéhez (National Institute of Building Sciences) kapcsolódó szakmai irányelvek szerint az épület fizikai működésének rendszerszintű megértésére épül. Lényege annak vizsgálata, hogy az épület mint egységes rendszer miként viselkedik, és ez a viselkedés hogyan hat az energiahatékonyságra, a tartósságra, a komfortérzetre és a belső levegő minőségére.
Az Építési Tudomány kifejezés a természettudományos ismeretek és azok gyakorlati alkalmazásának folyamatosan bővülő területét jelöli az épített környezetben. Nem csupán hő- és páratechnikai kérdésekkel foglalkozik, hanem az épületek teljes életciklusát vizsgálja: a szabályozási és szabványalkotási környezettől kezdve a tervezésen és kivitelezésen át az épület használatáig és karbantartásáig, valamint a hibák feltárásán, a felújításon és korszerűsítésen keresztül egészen az épület bontásáig és az anyagok újrahasznosításáig. Az építési tudomány több tudományág metszéspontjában helyezkedik el: a műszaki és természettudományok mellett gazdasági, társadalmi és építészeti szempontokat is figyelembe vesz.
Az építési tudomány jelentősége sokszor csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor egy épület teljesítményproblémákat mutat, vagy súlyosabb esetben meghibásodik. A tapasztalat azt mutatja, hogy a korszerű építési tudomány megerősödése szorosan összefügg azzal a jelenséggel, hogy az építőipar egyre gyakrabban tér el a hagyományos, bevált megoldásoktól, és új technológiákat, anyagokat, rendszereket vezet be. Az innováció azonban nem próbálgatás kérdése, és nem pusztán a korábbi megoldások fokozatos finomításából áll. A valódi innováció jelentős eltérést jelent a megszokott gyakorlattól, és csak a tudományos módszerre, mérhető eredményekre és ellenőrizhető modellekre támaszkodva képes tartósan működőképes megoldásokat létrehozni.
A modern építési tudomány tulajdonképpen az ilyen, tudományos alapok nélküli innovációk következtében fellépő tömeges hibák tanulságaiból született meg. Amíg az építés kizárólag sikeres történeti minták másolásán alapult, nem volt szükség külön építési tudományra — ugyanakkor valódi fejlődés sem történt a nagy teljesítményű, energiahatékony és tartós épületek irányába. Az építési tudomány tehát nem pusztán elméleti keret, hanem az innováció felelős, rendszerszintű és tudományosan megalapozott alkalmazásának eszköze az épített környezetben.
Felhasznált forrás: Whole Building Design Guide – Building Science Concepts: https://www.wbdg.org/resources/building-science-concepts
Az épület nem önmagában álló tárgy, hanem egymással kölcsönhatásban lévő elemek összessége. A határoló szerkezet, a használók, az épületgépészet, a telek és az infrastruktúra, valamint a külső környezet együtt alkotják azt a rendszert, amely meghatározza az épület működését és teljesítményét. Ha ezek között nincs összhang, az problémákhoz vezethet.
Az épület viselkedését négy alapvető fizikai mechanizmus alakítja: hőáramlás, légáramlás, nedvességmozgás és napsugárzás.
Ezek egyszerre és egymással kölcsönhatásban működnek. A jó épülettervezés kulcsa ezek egyensúlyának kontrollja, mert a komfort, a tartósság és az energiahatékonyság mind ezen múlik.
Az épületek teljesítményét több szinten kell értelmezni. Az alap a szerkezeti biztonság és tűzállóság, erre épül a hő- és nedvességtechnikai működés, majd a tartósság és gazdaságosság, végül a komfort és esztétikai minőség. Ha az alsóbb szintek nem megfelelőek, a felsőbb célok sem teljesülhetnek.
Az épület nemcsak a lakók igényeire reagál, hanem a természeti és a társadalmi környezetre is. A klíma, az infrastruktúra, az erőforrások, a gazdasági és közösségi tényezők mind befolyásolják a működését. A modern építési tudomány ezért az épületet nemcsak műszaki tárgyként, hanem környezeti és társadalmi rendszerként is vizsgálja.